PROJEKT

Pályázat „Taste of Danubian Nature
A Dunamente természet ízei“

PÁLYÁZAT ID: SKHU/1601/1.1/258

A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, a Szlovák Köztársaság költségvetéséből, Magyar Köztársaság költségvetéséből és a projekt partnereinek saját költségvetéséből finanszírozott. A projekt a Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program keretében valósul meg.
A projekt megvalósítása 2018. Január 1-én kezdődött és 2019. December 31-ig tart.
A projekt célja a kilenc projektpartner közös törekvéseként megőrizni a Dunamente mindkét oldaláról a természeti és kulturális örökséget és kihasználni ezt a vidékfejlesztés érdekében. A projekt a Natúrparkok filozófiáján alapszik, melyek célja a természeti és kulturális örökség védelme, környezetvédelmi oktatás, közvélemény és vidékfejlesztés, idegenforgalom és üdülés formálása. A megvalósítás know-how-ját a fő határon átnyúló partner, az Által-ér Vízgyűjtő Helyreállítási és Fejlesztési Szövetség biztosítja, amely egyike a magyarországi Gerecse Natúrpark alapító tagja.
A terület túlnyomó része, melyen a projekt megvalósul, a NATURA 2000 védett területhez tartozik. A projekt megvalósításába természetvédelmi és állami intézményeket vonunk be, 20 szlovákiai községet, 30 magyarországi községet, egyesületeket, vállalkozókat és a helyi lakosokat.

Ezen a határon átnyúló területen két éves távlatban a következő tevékenységeket tervezzük megvalósítani:

Főpartner1. Alsó-csallóközi Falvak Társulása (ZODŽO)

  • Önkéntesek segítségével a ZODŽO tagközségeinek belterületein 3500 db Dunamentén őshonos gyümölcsfa és bokor kiültetése;
  • Rovarhotelek elhelyezése – 35 db, gémeskutak – 9 db, madáretetők – 35 db és madármegfigyelők – 4 db, fotócsapdák – 33 db, esőkertek – 20 db, kisebb infrastruktúra – 222 db (padok, szemetes kukák, lugasok) a ZODŽO tagközségeiben;
  • 20 község fűnyírót kap a környéke rendezésére;
  • Határon átnyúló NATÚR parkok marketing stratégiájának kidolgozása.

Fő határon átnyúló projektpartner2. Által-ér Vízgyűjtő Helyreállítási és Fejlesztési Szövetség

  • 20 helyen bejárati kapu megépítése a Gerecse Natúrparkban,
  • 29 helyen tájékoztatási pont megépítése a Gerecse Natúrparkban,
  • A meglévő tanösvény befejezése és 500 fa kiültetése önkéntesek által,
  • A Gerecse Natúrpark fényképeivel ellátott reklámanyag nyomtatása,
  • Környezetvédelmi oktatás alapiskolás gyerekek számára,
  • Kamerarendszer kialakítása a „Vadlúd Sokadalom“ esemény népszerűsítésére.

3. Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség

  • A Túzok élmény és környezetvédelmi tájékoztató pont kiépítése, ennek keretén belül IT és wi-fi csatlakozással ellátott pavilon felállítása, amely kinti tanteremként és közösségi tevékenységre szolgál, mezítlábas ösvény, kötélpálya, esőkert, madármegfigyelők, állatok részére fa gazdasági ólak kiépítése
  • A Túzok Környezetvédelmi Képzési Központban (SEV Dropie) fekvő tó bioremediálása (nem mechanikus tisztítás)
  • Ivóvízforrás revitalizálása a Túzok Környezetvédelmi Képzési Központban
  • Faiskola kiültetése a régió őshonos gyümölcsfafajtáiból
  • Tanulmány kidolgozása a nyilvános esőkertekhez

4. Szlovák Vízgazdálkodási vállalat

  • Multifunkcionális gép megvásárlása vízinövények kaszálásához és azok eltávolításához a vízfelületről. Ez a kétéltű gép a projekt megvalósítása alatt 3680 órán át fogja a célterületen (az alsó Csallóköz tavai és csatornái) a vízterületeket tisztítani (csatornák, árkok stb.).

5. Gönyű Község Önkormányzata

  • Tanösvény kiépítése Gönyűben a Duna sétányon, melyen távcsövek, hajó formájú gyerekjátszótér, rovarhotelek, tájékoztató pontok lesznek elhelyezve, kiállítási épület felújítása.

6. Csallóközaranyos

  • A Csallóközaranyoson található 247 éves épület felújítása, amely néprajzi múzeumként szolgál majd és egyben kulturális és környezetvédelmi tevékenységre lesz használva.

7. Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Egyesület

  • A Nagyléli ökoturisztikai központ feljavítása: apró infrastruktúra, mint padok, pavilonok, gémeskút, gyerekjátszótéri elemek, szemétkukák, bicikliállványok elhelyezése, csónak beszerzése oktatókirándulásokhoz és lovas kocsi.

8. Gönyű Horgászegyesület

  • Épület fejújítása, melyben turisztikai-horgász központ lesz kialakítva Gönyű községben.

9. Kolozsnéma Község

  • „Duna természet ízei” néven fesztivál szervezése Kolozsnéma községben, ennek keretén belül természetvédelmi kampány lefolytatása, helybéli termékek előállítói mutatkoznak be és népi együttesek a projektben résztvevő falvakból
  • Motoros csónak megvétele, mely Kolozsnéma – Gönyű dunai útvonalon közlekedik majd
  • Az amfiteátrum építése
A projekten belül a projekt információkat tartalmazó számos nyomtatott reklámanyag, tábla és online banner, a projekt weboldala, a partnerek weboldalain aloldalok lesznek létrehozva, melyek segítségével a program és az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program kerül propagálásra. A Dunamente mobilalkalmazás feljavítása. Fenti információk nem feltétlenül tükröznek az Európai Unió hivatalos álláspontját (részletes információk a programról az alábbi linken található: www.skhu.eu)

HÍREK