A Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség 2019. október 28-án ünnepélyesen átadta a Túzokos Környezetnevelési Központban az új nádfedeles pavilont, amely a „Dunamente természet ízei“ című pályázat keretén belül épült.

A rendezvény része volt egy sajtótájékoztató, melynek során a környezetvédelmi minisztérium és a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség képviselői adtak tájékoztatást a Túzokos fejlesztési tervekről és a „Dunamente természet ízei“ projekt megvalósult tevékenységeiről.

A Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Richard Müller üdvözölte a vendégeket, beszédében a projekt keretében megvalósult központ fejlesztési tevékenységeire és a régió összes kulcsfontosságú résztvevői együttműködésének fontosságára összpontosított. A természetvédelemmel összefüggésben a Naturpark ötletével is foglalkozott, mivel a projekt nagy része a NATURA 2000 védett területéhez tartozik.

A pályázat eredményeként a Túzokos Környezetnevelési Központban egy új teret teremt az élmény oktatás számára. Ez szerves részévé válik a határokon átnyúló Naturpark új koncepciójának, a környezetvédelmi oktatásra és az oktatásra összpontosítva.

Norbert Kurilla, a Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériumának (MŽP SR) államtitkára, szintén a Túzokos Környezetnevelési Központ példáján keresztül fókuszált a Központ több forrásból származó finanszírozásának modelljére. Ezzel egyidejűleg a Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma által irányított SK éghajlati program – Klímaváltozás enyhítése és az ahhoz való alkalmazkodás keretében – bemutatta az új tervezett projektet, amelyet ún. előre meghatározott projekt Klímaváltozási és Környezetvédelmi Oktatási Központ.

Katka Vajliková, a Túzokos Környezetnevelési központból részletesen bemutatta a „Dunamente természet ízei“ projekt tevékenységeit és eredményeit.

A projektben szlovákiai és magyar környezetvédelmi és állami intézmények, 20 szlovákiai és 30 magyar önkormányzat, egyesületek, vállalkozók és helyi lakosok vesznek részt. A programot 2018. január 1-jétől 2019. December 31-ig kell végrehajtani az Interreg V-A Szlovák Köztársaság – Magyarország együttműködési program keretében. Ennek a költségei az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, a Szlovák Köztársaság és Magyarország költségvetéséből, valamint a projekt partnerei forrásaiból lettek finanszírozva.

A projekt keretében számos tevékenység volt végre hajtva a határ mindkét oldalán. Például a szlovák területen az Alsó-csallóközi Falvak Társulása 3500 eredeti gyümölcsfát és cserjét ültettek el; 35 rovarhotel, 9 gémeskút, 35 madárodú, 4 madármegfigyelő, 33 vadkamera, 20 esőkert és 222 pad, kuka, tábla lesz kihelyezve. Gönyűben egy tanösvényt építettek a Duna sétányon, rovarszállodákat, infópontokat helyeztek el, és a Gönyű Halászszövetség rekonstruálta az idegenforgalmi-horgász ​​központ épületét.

Kolozsnémán került megrendezésre a Dunamente természet ízei Fesztiválja, és Csallóközaranyoson helyreállították a Néprajzi Múzeum 247 éves épületét. A projektnek köszönhetően a Túzokos Környezetnevelési Központ felépíti a fent említett kalandközpontot, ez nemcsak egy wifi csatlakozással ellátott pavilont tartalmaz, ami kültéri oktatásra és közösségi tevékenységek megrendezésére szolgál majd, hanem egy mezítlábas ösvényt, kötélpályát, esőkertet, madár megfigyelőt és egy állatsimogatót is magába foglal. A projekt keretében a központ a tó bio-remediációját is elvégzi (nem mechanikus tisztítás), javítja az ivóvíz forrását, kiültet eredeti gyümölcsfákat és kidolgoztat egy Alsó-csallóköz esőkertjeinek tanulmányát.

A Pozsonyi regionális természetvédelmi szövetség (BROZ) új padokkal, pavilonokkal, gémeskúttal, játszótéri elemekkel, kukákkal, kerékpárállványokkal, hajóval és lovas kocsival fejlesztette a Nagyléli ökoturizmus központját az oktatási kirándulásokhoz. A projektből a Slovenský vodohospodársky podnik, š. p. egy multifunkcionális gépet vásárol a vízi növények kaszálására és eltávolítására. El lett készítve a projekt honlapja is, és az INTERREG V-A Szlovák Köztársaság – Magyarország együttműködési programmal kapcsolatos információkat hozzáadták a partnerek a weboldalaihoz. Javult a Duna mente turisztikai mobil alkalmazás is.

A projekt célja megőrizni a Dunamente mindkét oldalán a természeti és kulturális örökséget, és kihasználni ezt a vidékfejlesztés érdekében.  A projekt a Naturparkok filozófiáján alapszik, melyek célja a természeti és kulturális örökség védelme, környezetvédelmi oktatás, vidékfejlesztés, idegenforgalom és üdülés, de közvélemény formálása is.  A megvalósítás know-how-ját a fő határon átnyúló partner, az Által-ér Vízgyűjtő Helyreállítási és Fejlesztési Szövetség biztosítja, amely egyike a magyarországi Gerecse Naturpark alapító tagjainak.

A sajtóközlemény nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját (részletes információk a programról a www.skhu.eu weboldalon találhatók).

További információ érdekében, kérjük, lépjen kapcsolatba:

Katka Vajliková, vedúca SEV Dropie

E-mail: katarina.vajlikova@sazp.sk

Mobil: 00421 905 314 427