Kilenc projektpartner a Duna mindkét partjáról együtt alapozta meg az első szlovákiai természeti park – A Dunamente NATÚRPARK – létrehozását. A régió természeti és kulturális örökségének megőrzése és vidékfejlesztésre történő felhasználása mellett a környezeti nevelés, a közvélemény-kialakítás és a „puha” turizmus fejlesztése a cél, a régió támogatásával. A kezdeti tevékenységeket a “Dunamente természet ízei” elnevezésű projekt tette lehetővé. A projekt az Interreg V-A Szlovák Köztársaság – Magyarország együttműködési program keretében valósul meg. 

Az Alsó-csallóközi Falvak Társulása a projekt fő partnere, és ennek köszönhetően az Alsó Csallóköz 22 önkormányzatának arculata megváltozott. Eső​​kertek, rovarhotelek, gémeskutak, valamint 3500 őshonos fafajta került a falvakba. 

A fő határon átnyúló projektpartner Által-ér Vízgyűjtő Helyreállítási és Fejlesztési Szövetség (HU), amellett, hogy értékes ismereteket nyújtott a Dunamente Natúrpark Stratégia megalkotásában, bejárati kapukat és információs pontokat épített a Gerecse Natúrparkban (HU), és kibővítette a “soft” turisztikai programokat.

A projekt további partnerei a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség (SK) mellett a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SK), Gönyű község önkormányzata (HU), Csallóközaranyos önkormányzata (SK), Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Egyesület (SK), Gönyű Horgászegyesület (HU) és Kolozsnéma község (SK).

A Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség a projekt támogatásával sok érdekes elemmel rendelkező élményközpontot épített a SEV SAŽP Dropie/Túzokos Zemianska Olča természeti környezetében. A COVID19 járvány tavaszi hullámának számos negatív következménye mellett volt egy pozitív is. Az emberek sokkal inkább arra törekedtek, hogy időt töltsenek a természetben és a régiójukban. A legimpozánsabb a nádfedeles pavilon, amelyet számos tevékenységhez használnak. Idén a látogatók számára szervezett különféle képzések, kiállítások és programok rendezésén kívül, a Ludas Matyi közkedvelt mese gyermekszínházi előadása is nagy sikerrel zajlott a pavilon alatt. Minden bizonnyal a legnépszerűbbek a mezítlábas ösvény és az élő fűzfa építmények, amelyeket ebben az évben, a biztonsági előírások betartásával, számos kicsi- és nagy látogató próbált ki. További érdekesség a madármegfigyelő játszótorony a jól ismert fiatal magyar fotós, Máté Bence, láthatatlan madárfotós koncepciója. A kötélpálya lett a projekt utolsó eleme a Túzokoson.

Bár a projekt befejeződik, a Dunamente Natúrpark kialakulása még csak a kezdetekben van. A kiépített infrastruktúra-elemeket különféle programok és tevékenységek egészítik majd ki, melyek nem csak a régió lakosainak, hanem távolabbról érkező látogatók részére is lesznek tervezve. A kulturális és természeti örökség bemutatása a SEV SAŽP Dropie/Túzokos programjaiban valósul meg, hogy ezzel a látogatók jobban megismerjék, megértsék és felfedezzék Európa legnagyobb folyami szigetének varázslatos régióját.

Több info: https://danubenaturpark.sk/

A sajtóközlemény nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját (részletes információk a programról a www.skhu.eu weboldalon találhatók).

További információk megszerzése érdekében, kérjük, lépjen kapcsolatba:

Katka Vajliková, vedúca SEV Dropie

E-mail: katarina.vajlikova@sazp.sk

Mobil: 00421 905 314 427